Könyv nyomtatásaKönyv nyomtatása

Kötőjel

Magyar hadifoglyok temetői az egykori Szovjetunió területén

Portál: MH 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtára
Kurzus: MH 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtára
Könyv: Kötőjel
Nyomtatta:
Dátum: 2024. március 28., csütörtök, 13:55

Kötőjel

A kötőjel a magyar helyesírásban szavak, szórészek összetartozásának jelölésére szolgál; rendszerint az egybeírás alternatívájaként szolgál bizonyos speciális esetekben.

Olyan szavak és szórészek közötti írásjel, amelyet egyebek közt szóösszetételeknél, a szavak tagolásában, felsorolásnál, toldalékolásnál használunk.

A nagykötőjelről a szavak és szókapcsolatok közötti többnyire lazább, alkalmi összefűzésekor beszélünk.

Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek, például: 1928–1947.

Síremléken a nagykötőjel szimbóluma mélyebb értelmet nyer:

az a vonal volt az ÉLETE.


Motiváció

Én valamikor a pályám kezdetén úgy tanultam, hogy minden katona bőrével el kell számolnunk a szolgálata végén, lehetőleg egyben és sértetlenül, mert nem biztos, hogy a szülei örülnének, ha ezután csak galuskaszaggatónak tudnák használni a fiukat.

Egyszerű: bevonul „n” számú legény, majd leszerel ugyanennyi.

Háborúban nem ilyen egyszerű a számtan és még ma sem tudunk rendesen elszámolni a katonáinkkal, akik a szovjet hadsereg fogságába estek.

Sokan, sokféle módon írtak már annak a több mint hatszázezer magyarnak a sorsáról, akik a Szovjetunió valamelyik fogolytáborában raboskodtak.

Van ezek között szépirodalmi alkotás - már amilyen szép lehetett egy hadifogoly-, vagy GULAG táborban az élet! -, de találunk riportot és beszámolót, többé-kevésbé tudományos igényű esszét,  no meg komoly publikációkat és disszertációkat egyaránt.

Legalább egy dologban mind közös. Azonos cél lebegett a szerzőik előtt: megismertetni az utókorral és nem hagyni feledésbe veszni ezeket a sorsokat, illetve valamiféle megnyugvást vagy lezárást adni azoknak, akik hozzátartozója nem tért vissza a rabságból.

Éveken, évtizedeken keresztül igen sűrű homály telepedett a szovjet területen fogságba esett katonák, illetve a jóvátételi munkákra elhurcolt magyarok további sorsára. Akik hazatérhettek, azok is hallgatásra kényszerültek, alig-alig lehetett megismerni a történeteiket. A ’90-es évek közepétől javult a helyzet, a szovjet levéltárak anyagai lassan megismerhetővé váltak, felélénkült a magyarok sorsának felderítésére irányuló igyekezet. Tegyük hozzá, hogy legnagyobb részben a GULAG táboraiban raboskodók körül volt nagy mozgás, hiszen akkoriban még elég sokan éltek közülük és végre elmondták, mit éltek át a „málenykij robot” során. Kevés anyag volt a katonákról, eleinte csak a 2. magyar hadsereg pusztulását, és a túlélők hazavánszorgását bemutató filmek, dokumentumok próbáltak valamit bemutatni a katonasorsokról.

Ez érthető is, hiszen a civileket akaratuk ellenére vitték a kényszermunkára, míg a katonák ugye… nekik a hivatás, a szolgálat kockázata a fogságba esés.

A MH 5. Bocskai István Lövészdandár könyvtárában működő „Elfeledett Emlékezet” munkacsoport - sok más, nagy kaliberű munkája mellett - a második világháborúban szovjet fogságba esett katonák további sorsának tisztázásában vesz részt, kifejezetten az Oroszországi Föderáció területére koncentrálva. A „Vojennie Memoriali” (Katonai Emlékhelyek) nevű orosz szövetség[i] által a magyarok rendelkezésére bocsájtott adatok fordításával, illetve különböző hazai, a GULAG- és hadifogolyadatbázisok gyűjtésével-rendezésével foglalkozó szervezetek, kiemelten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által már megszerzett adatok további pontosítását követően, egy katalógus összeállításával kívánjuk bemutatni a rabságban elhunyt és az orosz földön eltemetett hadifoglyok temetőit, sírjait.

Amióta a magyar és az orosz kormány 1995-ben megkötötte a „háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről” szóló kétoldalú megállapodást[ii], az előbb említett orosz egyesület megkezdte a minket érdeklő adatok átadását. Az évek során több lépcsőben érkeztek a névsorok, előbb csak 57 ezer, később 61 ezer, legutóbb 66 ezernél is több, egykori hadifogoly és kényszermunkás adataival.

Nem mi vagyunk az elsők ezeknek az adathalmazoknak a feldolgozásában, előttünk többen is elkezdték és néhány helyen már publikálták is az eredményeiket, online formában, könyvben vagy televíziós műsorban.

A saját munkánk folyamán szembesültünk azzal a sajnálatos ténnyel, miszerint több honlap „döglött”, netán már archívuma sincs vagy az online formában készített és régebben még használható adatbázis mára elévült.

Ám rosszabb a helyzet akkor, amikor a „Vojennie Memoriali” által átadott adatokat úgy teszik közzé, hogy valójában csak magyarra fordítják és valamilyen formába öntik. Nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy kutatók, tudományos műhelyek úgy adnak ki e tárgyban publikációkat, hogy komolyabban megvizsgálnák a forrást. Muszáj kritikával illetni őket, akár tetszik ez nekik, akár nem.

Kritikusan kell szemlélni az oroszok munkáját is. Lehet, hogy a legnagyobb jószándékkal adták, ám azt is emberek készítették, akik hibázhattak – és hibáztak is.

 Az „Elfeledett Emlékezet” munkacsoport azt a célt tűzte ki maga elé, hogy újra lefordítja az eredeti anyagot, felderíti a benne rejlő hibákat, pontatlanságokat és azokat kijavítva összeállítja saját anyagát

„Az Oroszországi Föderáció területén eltemetett magyar katonák temetőinek katalógusa”

címmel.

A következőkben nem kutatási jelentést, nem tanulmányt vagy riportot kívánok bemutatni, hiszen a tervezett katalógus anyaga még további munkákat igényel.

Ezek inkább csak a fordítás és anyaggyűjtés során felmerült gondolatok, saját megjegyzések, amik kiegészítik, érthetőbbé teszik a történetet. Megkísérlem bemutatni magát a folyamatot, s benne azt is, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenünk, hogyan is áll majd össze végül a temető katalógus. Megpróbálom úgy előadni, hogy kihagyom, vagy minimálisra csökkentem a tudományos bikkfanyelvet, ha mégis szükséges lenne valahogy a jegyzet, azt csak indexelem és a szöveg végén megtalálják. A célom egyszerűen az ismeretterjesztés, ennek a konkrét munkának a megismertetése és nem önnön fontosságom vagy tudományos ambícióm hirdetése. 

2020. nyarán egy informális találkozóra került sor a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban az „Elfeledett Emlékezet” munkacsoport, a Magyar Nemzeti Levéltár és a HBm-i Levéltár kutatói, valamint a HM Humánpolitikáért felelős államtitkára között, ahol lehetőségünk nyílt arra, hogy megismertessük a résztvevőket az orosz anyagok feldolgozása során előforduló problémákkal. Nem titok, hogy a Nemzeti Levéltár a kutatócsoport segítségére is számít annak a közel másfél millió oldalt kitevő személyi karton fordítása-pontosítása során, amelyek a Szovjetunióban raboskodott magyarok adatait tartalmazza. (A Bocskai Könyvtár és a Levéltár honlapján is megtalálható a találkozó rövid összefoglalója.)

Azon a találkozón csak részben és röviden volt lehetőségem arra, hogy a temetői katalógus kidolgozásának problémáit ecseteljem.

Most viszont itt ez a sok, egyelőre üres lap, amin szépen sorba szedhetem, hogy mi és hogyan történt a kidolgozás során – így talán arra is fény derül, hogy mások miért hagyták figyelmen kívül a pontatlanságokat.



[i] АССОЦИАЦИЯ МЕЖДУНАРОДНОГО ВОЕННО-МЕМОРИАЛЬНОГО СОТРУДНИЧЕСТВА "ВОЕННЫЕ МЕМОРИАЛЫ" 115533, город Москва, Нагатинская улица, дом. 29 кор. 4

[ii] 104/1996. (VII. 16.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló, Moszkvában, 1995. március 6-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600104.KOR&kif=oroszorsz%E1g 2021.05.05.

Alapanyag


 Mindenképpen szólnom kell a moszkvai székhelyű „Vojennie Memoriali” (Katonai Emlékhelyek) nevű szövetség tevékenységéről, hiszen nélkülük egyikünk sem tudna a szovjet fogságban elhunytakról szinte semmit. Ezért most az általuk 2014-ben készített „AZ OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ TERÜLETÉN ELTEMETETT KÜLFÖLDI KATONÁK TEMETŐINEK KATALÓGUSA” előszavából idemásolok néhány részletet:

„… Mire a "Katonai Emlékhelyek" Szövetség megalakult, az Orosz Föderáció területén már 35 - 50 éve voltak külföldi katonáknak sírhantjai. Mintegy 10.000 olyan temető van Oroszország területén összesen, amelyekben a harcban meghalt külföldi katonákat temették el, melyeket az ellenséges hadseregek kegyeleti osztagai hoztak létre. E temetők létezése Oroszországban nem volt megfelelően dokumentálva, helyeiket és állapotukat nem rögzítették, és nem követték figyelemmel. A megállapodások előírják a sírok felkutatását a részes államok által biztosított dokumentumok alapján, és exhumálást követően a gyűjtőtemetőkbe való áttemetéseket, vagy a maradványok átadását a szülőhazájuk részére, mint ahogy ezt Japán és Olaszország teszi.

2014. január 1-re több, mint 400 000 külföldi katonát exhumáltak és temettek át Oroszország területén. A német katonák részére 22, a magyar katonáknak 2 központi temető létesült.”

Miért is volt erre szükség?

„Az 1940-es évek végén az önálló hadifogoly temetőket kezdték eltávolítani a nyilvántartásból. Különböző indokokat hoztak fel a temetők számadásból való eltávolítására (értsd: megszüntetésére). A legfontosabbak a következők voltak: a temetkezési helyek távoli fekvése a lakott területekről és ennek eredményeképpen problémák az ellátás megszervezésével, a pénzhiány, a terület felszabadításának szükségessége egyéb objektumok létesítése érdekében stb.”

„A "Katonai Emlékhelyek" Szövetségének munkatársai hatalmas munkát végeztek az információk feltárása és a temetők elhelyezkedésével kapcsolatos adatbázisok létrehozása során. Jelentős erőfeszítésekre volt szükség a temetők felkutatásához, amelyek közül sok elvesztette az összes külső ismertetőjelét. Felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a temetkezési helyek megtalálásában a helyi lakosok, akik közül a legtöbben elveszítették szeretteiket a második világháborúban, de mindig szimpátiával kezelték az elhunytak honfitársainak azon törekvéseit, hogy megismerjék elesett rokonaik sorsát, megértést mutattak e munka szükségessége iránt és megmutatták a temetők csak általuk ismert elhelyezkedését.”

És végül:

„A "Katonai Emlékhelyek" Szövetség adatbázisai a temetések dátumát és helyét illetően információt tartalmaznak gyakorlatilag minden nemzetiségről, amelyek a német vagy annak szövetséges hadseregeiben harcoltak. Ez több mint 450 ezer német katonai és polgári személy, mintegy 70 ezer magyar katona, több mint 60 ezer olasz, több mint 40 ezer japán, valamint más államok állampolgárai.”

Ez tehát az alapmű. Közel 500 oldal és ez a kiadás 382 temető leírását tartalmazza. Szerkezete egyszerű, a tartalomjegyzéket követően az orosz ABC betűrendjének megfelelően kerültek felsorolásra az Oroszországi Föderáció azon köztársaságai és régiói, amelyekben a magyar katonáknak temetői vagy egyéni sírhelyei vannak. Minden köztársaság vagy régió nyitólapján egy térképvázlaton tüntetik fel a temetkezési helyeket, vagyis azokat a településeket, ahol ezek találhatóak:


A régiólapok, ahogy mi hívjuk őket, igencsak változatosak. A bemutatott régiólap még a jobban érthetőek közül való. Nem egységesen a közigazgatási egységeket feltüntető térképeket használták a készítők, ki-ki arra helyezte el a temetőket jelző pontokat, amilyen térképet éppen talált. Van olyan, ami a közlekedési hálózat térképvázlatán alapul, de van domborzati is. Az információt illetően lényegtelen körülmény, ám kulturáltabb összképet mutatna az egységesen használt – és olvasható minőségben beillesztett – vázlat. Később az is kiderül, hogy miért lett volna ez fontos számunkra.

 A következő oldalakon a régiólapon már jelzett és a tartalomjegyzékben is felsorolt temetők jegyzéklapjai sorakoznak, egységes formában. Íme egy példa:



Minden lapon a címsorban az adott temető megnevezése, azaz melyik táborhoz vagy kórházhoz tartozott, majd a helyének koordinátái vannak kétféle formátumban. A következő adatok az elhunytak „összetételét” adják meg, vagyis melyik nemzet, hány katonája nyugszik ott. És végül, néhány fotó következik a temetkezési helyről, síremlékről.

Fordítás

Eleinte egyszerű feladatnak tűnt, amivel Csákvári Sándor, a munkacsoport vezetője megbízott, vagyis fordítsam le az eredeti orosz anyagot. Maga a fordítás néhány napot vett igénybe, nem nagy kunszt, ma már egy internetes kereső is tud oroszul.

Itt kell őszintén bevallanom, hogy először én is abba a hibába estem, amit az előbb felróttam az előttem már ezzel foglalkozóknak: csak lefordítottam az elém tett anyagot és nem foglalkoztam az információk helyességével.

Egyben mindegyikünk munkája közös, akik ezzel a dologgal foglalkoztak, vagy foglalkoznak: az oroszok által gyűjtött és átadott anyag magyar nyelvre fordításával kezdődik. Régebben sokkal többen értették-beszélték az orosz nyelvet, könnyebb helyzetben voltak azok a kutatók, akiknek bizonyos helyismeretük is volt a Szovjetunióval kapcsolatban. Mostanában inkább fordítókat, fordítóirodákat bíznak meg ezzel a lépéssel, ami önmagában nem is olyan nagy baj, de a munkánk során észrevettük, hogy néhányuk fordítása valahogy nem volt az igazi. A szövegekkel még nem is volt baj, ám most, ehhez a konkrét anyaghoz szükséges a Szovjetunió bizonyos fokú ismerete is, és nem csak helyismerettel, hanem bizony a sztálini korszakkal kapcsolatosan is jó, ha egy-két dolgot tud a fordító.

Nekem nagy szerencsém volt, mert a fordításomat azonnal le tudtam ellenőriztetni a nyelvész kollégával. Beke Gábor nyugállományú pénzügyőr alezredes komoly segítség volt a nehezebb szövegrészek magyarításában, de az övé az érdem abban is, hogy kiszúrta az első hibát, ami valójában egy egyszerű összeadási hiba volt. És azonnal még egyet. Ezt először elnézően kezeltük, emberek vagyunk, még az oroszok is, miért ne okozhatna bonyodalmat egy összeadás? Kijavítottuk ezeket és már majdnem azt hittem, hogy ezzel részemről végeztem is.


... és jönnek a hibák, mint az oroszok

Újra végig kellett bogarászni tehát az egész anyagot, mert ha a fordítás már jó, miért ne legyen az a számtan is? Újra számolás, javítás… lapról-lapra.

Fent látható, hogy nem túl bonyolult a jegyzéklap szerkezete. Ez egyben a legelső katalóguslap. Nem nagy művészet lefordítani sem, még talán a Google-nak is menne.

Ide tettem a fordítását, azzal könnyebb lesz megérteni:

A 319-es tábor 2., 3., 8., 10. részlegének és az 5918-as speciális kórház hadifoglyainak hantjai Ufa város Kirov kerületében, a Szergijevi temetőben

A temető koordinátái:

Navigációs eszköz segítségével   - 54 42.310; 55 59.263

A Yandex, Google rendszerben   - 54,705167, 55,987717

Az elhantoltak összetétele:

2 nemzet 411 embere van itt elhantolva:

osztrák – 10; magyar – 26; német – 55; cseh – 1; nem megállapított nemzetiségű - 320

A magyar hadifoglyoknak állított síremlék: (fotók)

Most tegye fel a kezét az, aki észrevette a legszembetűnőbb hibát! Megvan?

„2 nemzet 411 embere van itt elhantolva:

osztrák – 10; magyar – 26; német – 55; cseh – 1; nem megállapított nemzetiségű – 320”

Nos igen, az a 2 nemzet valójában 5.

Én sem vettem észre, hiszen csak lefordítottam. És ki venné még észre, hogy 412 az összeadás valós eredménye? Na ugye.

Mint az ismételt számolás során kiderült, Beke kolléga felpattintotta Pandora szelencéjét. Egy hiba még csak véletlen, kettő is lehet az, de három… az már trend.

Emiatt aztán sokkal kritikusabb szemmel néztük át ismét az egész anyagot és nem hiába: egyszer csak feltűnt, hogy az egyik temető koordinátái már szerepeltek előbb is. Aztán az, hogy az egyik jegyzéklap a címsor kivételével az előző lap másolata. Vagy, hogy a tartalomjegyzékben az adott oldalhoz tartozó temetőhöz más adatok vannak megadva. Később feltűnt, hogy az anyag végén a betűrendi mutatóban másféle írásmóddal van feltüntetve egy település, mint a tartalomjegyzékben, vagy akár a jegyzék címsorában… és így tovább, szinte vég nélkül. Majdnem mindegyik lapon van valamilyen hiba.

Ez volt az a pont, amikor elhatározásra kellett jutnunk: hagyjuk úgy az egészet, ahogy van és csak a legszembetűnőbb hibákat javítsuk ki, vagy pedig komolyan vesszük a dolgot és átdolgozzuk az egész anyagot?

Újratervezés, projekt megszületése

Természetesen az utóbbi változatnál maradtunk, azzal, hogy ha már ekkora munkát vállalunk, akkor a fő figyelmet a magyar katonák temetőire fordítjuk. Pontosabban: a hadifoglyokra összpontosítunk. Hogy miért kell ezt a szűrést alkalmaznunk?

Mint a jegyzéklapon látjuk, egy-egy temetőben az elhantoltak „összetétele” változatos, hiszen a hitleri hadsereg és annak szövetséges hadseregeinek szovjet fogságba esett katonái is több nemzethez tartoztak. Az eredeti katalógus viszont tartalmaz több, tisztán egy nemzethez tartozó hadifogolytemetőt is.

Úgy döntöttünk hát, hogy a mintegy 20, nemzetiségi temetőt, amelyek a csehek, szlovák, finn, német, japán katonák gyűjtőtemetője, egyelőre nem vesszük figyelembe. Később még dönthetünk úgy is, hogy a magyar hadifoglyok temetőkatalógusa mellékleteként vagy kiegészítéseként újra elővesszük őket.[i]

Innen fordul komolyra a dolog, mert egy saját katalógust készítünk. Követjük az eredeti felépítését, vagyis megtartjuk az orosz ABC betűrendjét és annak megfelelően fogjuk felsorolni a különböző köztársaságokban, régiókban található temetőket.

Egységes térképkészletet fogunk vázlatként alkalmazni a régiólapokon. Mivel ezidáig nem sikerült olyan közigazgatási térképeket találni, amelyek minden régióban egyformák lennének, az Oroszországi Föderáció köztársaságai és régiói térképére esett a választásom. A Photoshop segítségével kivágott és átalakított cirill nyelvű térképekre jelzést illesztettem a magyar katonák temetői helyére mutatva, a helységneveket magyarul is feltüntetve.



[i] Azokat a temetőket, ahol egy nemzet katonái nyugszanak, nemzeti, vagy gyűjtőtemetőnek hívjuk. Ezek nem kizárólag hadifoglyok, hanem a harcok során életüket vesztettek is, akik egyéni vagy közös sírokba voltak eltemetve, akár nagyobb területen is. Ezek számára hozott létre több olyan sírkertet a „Vojennie Memoriali” szövetség, ahová az exhumálásokat követően újratemették őket, immár nemzeti hovatartozás szerint.. A tisztán nemzeti temetők sorában találjuk a magyarok központi temetőit,
pl. Rudkino mellett:

az 1939-40-es finn-orosz háborúban elesett finn katonákét, pl. Uuksuban:


van szlovák gyűjtőtemető Apseronszk mellett:


A katalógusban 13 temetőjét tüntették fel annak csehszlovák légiónak a „harcosainak”, akik 1918-20-ban a fehérek oldalán küzdöttek a vöröskatonák ellen., pl Kungurban: 


A Japán Császári hadsereg foglyul ejtett 639 635 katonájának a hadifogságban meghalt mintegy 40 ezer katonáját exhumálta és hazaszállította, de az orosz földön elhunytakra emlékművekkel utalnak, pl. Nyizsníj Tagilban:


Meglepő módon, a katalógusban nem tűntették fel az Apseronszk mellett létesített német központi temetőt és a szintén ott található románt sem. Talán nem túl merész feltételezés, hogy akár más temetkezési hely is kimaradhatott ebből a kiadásból.

 


Katalógus kiegészítése

Az eredeti katalógustól eltérően, kiegészítjük a régiólapokat egy rövid régió ismertetővel, például:

Baskír Köztársaság

Baskíria Oroszország európai területének keleti peremén, a Déli-Urál lejtőin helyezkedik el. Távolsága vasúton Budapesttől mintegy 3100 kilométer keleti irányban, a köztársaság székhelye, Ufa Moszkvától 1300 kilométerre délkeleti irányban fekszik. Az éghajlat nem túl barátságos: a januári középhőmérséklet -14 és -18 fok, míg a júniusi 16-20 fok. Területe főként erdős sztyepp.

Fő ásványkincse már a háború idején is a kőolaj volt, erre épült rá a kőolaj-feldolgozó ipar. Meg kell még említeni a fémkohászatot is, illetve a posztóipart, annál is inkább, mert a második világháború kitörése után a korabeli szovjet ipar jelentős részét ide telepítették át.

A köztársaságban négy olyan temetőről tudunk, ahol egykori magyar hadifoglyok nyugszanak. A legtöbb magyar Isimbajban van eltemetve, amely az olajbányászat központja volt.

Egy másik:

Komi Köztársaság

Oroszország legzordabb éghajlatú vidékeinek egyike. A köztársaság északi csücskében fekvő Vorkuta városa - ahol egyedüli helyként magyar hadifoglyokról is tudunk - Moszkvától 2500 kilométerre található, ha vasúton közelítjük meg. Légvonalbeli távolsága mindössze 1880 kilométer. Az Északi sarkkörön túl fekszik, 180 kilométerre a Jeges tengertől. A januári középhőmérséklet -20 C° (télen nem ritka a mínusz negyven fok), a júliusi pedig +17 fok. Az éghajlatáról sokat elárul, hogy mindössze 70 a fagymentes napok száma egy évben.

Vorkuta és környéke jelentős szénlelőhely, már a második világháború idején is az volt. A szénbányákban uralkodó embertelen körülmények feneketlen hordóként nyelték az emberáldozatokat.

A Vorkutai hadifogolytemetőben nyugvókról részletes adatokkal nem is rendelkezünk.

Mind a 46 köztársaság vagy régió, ahol magyar temető van, ezekhez hasonló rövid, tömör ismertetőt kap, melyeket Beke Gábor készített.

Ezzel az volt a célunk, hogy megmutassuk, milyen irdatlan távolságban, vagy milyen zord helyeken raboskodtak azok a magyar hadifoglyok, akik aztán a sok-sok megpróbáltatás után haltak meg és lettek elhantolva azokba a temetőkbe, amelyek leírását, fotóit a következő oldalakon mutatjuk meg.[i]

A katalógus képei ugyanis, amik a temetőkben készültek és a sírhelyeket vagy a síremlékeket mutatják, némileg félrevezetők, megkockáztatom, hogy képmutatóak. Szinte kizárólag jó időben, kellemes évszakban készült mindahány. Ha ezeket a nyugalmat árasztó – rossz szó: kellemes – sírhelyeket nézzük, akkor nehéz megérteni, hogy miért is nyugszik az alatt a síremlék alatt mondjuk 182 magyar…? Muszáj legalább részben megértenie az érdeklődőnek, hogy milyen az a terület valójában, nem csak a tavaszi napfényben, hanem egész évben, akár sok éven át.

Tudnunk kell, hogy az ott raboskodók milyen munkákat végezhettek, ne felejtsük el, hogy a második világháborút követően a szovjetek fogságába esett mintegy 4,1 millió katonaszemélyt több mint 40 szövetségi minisztérium alkalmazta az újjáépítésben, iparban, mezőgazdaságban. 

Így aztán hiába fürdik napfényben mondjuk a vorkutai síremlék:


…ha tudjuk, hogy a maradék tíz hónapban ez a hely igen fagyos.

A jegyzéklapok is az eredetihez hasonlóan készülnek, azaz a címsor tartalmazza annak a hadifogolytábornak, lágerkórháznak, táborrészlegnek vagy önálló táborhelynek, kényszermunkás zászlóaljnak a számát - ritkábban a nevét -, amelyhez a temető tartozik. Itt olvashatjuk még annak a településnek, vagy településrészének a megnevezését is, ahol ezt a temetkezési helyet találjuk.

Alatta találjuk a sírhely koordinátáit. Eredetileg két különböző formátumban vannak megadva, az egyik a navigációs eszközök számára, míg a másik a Google vagy Yandex rendszerében használatos formátum.

És a fő rész természetesen az elhunytakkal kapcsolatos adat, vagyis, hogy ebben az adott temetőben összesen hányan és melyik nemzetből származóan vannak elhantolva.

A jegyzékhez mi is csatoljuk a sírhelyekről készített fotókat. Egy részüket az eredeti katalógusból vesszük át, ezeket a „Vojennie Memoriali” honlapján is megtalálhatjuk[i].

/A már említett, összeadási hibák mellett mindegyik területet újra át kellett vizsgálni és kijavítani, mert sajnálatos módon elenyésző azon katalóguslapok száma, ahol nem kellett beavatkoznunk. A számtani hibákat kijavítottuk és most kezdődik az igazi munka. Relatíve egyszerű a projektterv: kijavítani/pontosítani orosz anyag hibás rekordjait és az átdolgozását követően közzétenni a magyar hadifoglyok temetőinek katalógusát. A munkamódszereink fordítás-szakfordítás, könyvtári kutatás, dokumentumelemzés, földrajzi információs rendszerek és kapcsolt adatbázisok elemzése, kartográfiai elemzések, analízis és szintézis lesznek./



[i] A projekt végeredménye terveink szerint így néz majd ki:


Az új, egységes térképvázlattal és a rövid leírással ellátott régiólapot követik a javított jegyzéklapok.


 

Hibák rendszerezése

Ha valóban helyes adatokkal kívánjuk feltölteni az anyagot, akkor előbb rendszerezni kell azokat a hibákat, amiket az alapanyag tartalmaz. Aztán meg kell találni azt a módszert, amivel kijavítjuk.

Lássuk előbb a hibás részeket egy példán, amivel foglalkoznunk kell:


Tehát a fotók kivételével mind a három adathalmazzal foglalkoznom kell. A sírhelyeket vagy síremlékeket mutató fotókról már szóltam, általában jó minőségűek, csak néhányat cseréltem le és csak azért, mert találtam egy jobb minőségűt. (Előfordult, hogy direkt le akartam cserélni egy fotót, ami a magyar hadifoglyok síremlékét ábrázolja valahol a széles orosz sztyeppe közepén. A fotó valamikor a 2000-es évek elején készült és csak annyi a „hibája”, hogy a sírhely kerítésének egy kék kerékpár van támasztva. Gondoltam, hátha találok egy frissebb képet erről a helyszínről, így feltúrtam a netet és találtam is. Most egy fekete bringa van a taganrogi sír kerítésének támasztva.)

Címsor

Itt van az leírva, hogy a temető melyik táborhoz tartozik és hol található. Eredetileg elég lenne csak lefordítani a címet, de már tudjuk, hogy jobb, ha ennek is utána nézünk, mielőtt gránitba véssük.

Nehéz volt úgy elkezdeni ezt munkát, hogy nincs különösebben mire támaszkodni, kevés a forrás, főleg a megbízható forrás. Hiszen éppen ennek az orosz anyagnak kellene lennie a forrásnak, amiből majd kiindulhatunk. Akár külső szemlélő vagyok, akár a hadifogságban régen eltűnt hozzátartozóm után érdeklődő, vagy netán kutató, el kellene fogadnom, hogy amit itt látok, olvasok, az úgy is van. Mert hát erre van ez az egész, nem pedig arra, hogy még egy könyvtárnyi vagy levéltárnyi adatot átbogarásszak, ráadásul oroszul. Megtették ezt előttem olyan kutatók, akik tudják a történészi vagy levéltári kutatás módszertanát ezért elfogadom az általuk kiadott adatokat, nem igaz?

Magyarán: az alapanyagunk nem valódi forrás, keresnem kell egy olyat, amivel igazolhatom az itteni állításokat és valódi dokumentumokon alapulnak.

Némi keresgélést követően két olyan publikációt találtam, amelyeket a munkacsoporttal egyeztetve forrásműnek fogadunk el. Az egyik a Magyar-Orosz Levéltári Együttműködési Bizottság közös kiadványa Varga Éva Mária főszerkesztésével „Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban” címmel[i]. Komoly, helyszíni levéltári kutatás eredménye a könyv, rendszerezi a hadifoglyokkal kapcsolatos, jelenleg fellelhető dokumentumokat. A könyv segítségével képet alkothatunk a szovjet táborrendszerről és a hadifoglyokkal való bánásmódról.

Ami számomra most a legfontosabb: ebben a könyvben fel van sorolva az összes hadifogolytábor a számozásukkal, valamint a tábori temetők listája is elérhető.

Ez a könyv lett az a kályha, ahonnan elindulunk. Úgy határoztunk, hogy azokat az adatokat fogadjuk el a táborok, táborrészlegek számozása vagy elhelyezkedése tárgyában, ami itt van, még akkor is, ha az eredeti orosz anyagban például más részlegeket is odasorolnak egy-egy helyszínhez. Előfordul, nem is kevésszer, hogy az eredethez képes más számot vagy más táborrészleget adunk majd meg a magyar anyagban. Ha máshol, értsd: helyi orosz levéltári, kormányzati vagy önkormányzati forrásból, helyszíni riportból (korabeli és mai sajtó), történeti munkákból, tudományos publikációkból, konferencia anyagokból nem verifikálható az eredeti anyagban magadott számozás, akkor a Varga Éva Mária anyagát használjuk.

A másik publikáció igazából nem is egy, hanem egy történész több, ebben a témakörben készült tudományos publikációi. Ez az ember Vlagyimír Pavlovics Motrevics, a jekatyerinburgi Állami Egyetem jogtudományi karának történész professzora. Az ő munkásságán alapul szinte mindenki későbbi tevékenysége. Motrevics professzor gyűjtötte össze és rendszerezte mindazokat a dokumentumokat, amelyekkel egyáltalán megkezdődhetett az Oroszországi Föderáció területén elhunyt külföldi hadifoglyok sorsának felderítése, különös tekintettel azok temetőinek, egyéni- vagy tömegsírjainak felkutatása és rendbehozatala. Majd később mutatok néhány fotót arról, hogy micsoda munka volt ez, illetve, hogy milyen térképvázlatok alapján kellett mondjuk megtalálni a sírokat.[ii]

/A munkám során, amikor a magyar hadifoglyokkal kapcsolatos valamilyen adatot vagy helyszínt akartam pontosítani, igen sok rövidebb-hosszabb anyagot olvastam újságcikktől az iskolai esszéig vagy akár disszertációig. Mindig visszaköszönt Motrevics professzor eredeti munkája, ő az, akit mindenki követ, sőt akár szó szerint másol!/

A fenti jegyzéklap lesz az a példa, amin a hibát bemutatom, eredetileg ez
a 190-es számú tábor 1-es, 2-es, 16-os, 17-es és 19-es táborrészlegeinek temetője Vlagyimír város „Marjína-liget” nevű kerületében és Kolcsugíno városban, a Vlagyimíri régióban.

A fordítás ellenőrzésekor ennél a lapnál fénylett fel Beke kolléga szeme, mert mint elmondta, valaha pont itt, Vlagyimírban töltötte paradicsomi szép napjait – állítása szerint tanulással. Érthető volt, hogy komolyabban utána akart nézni ennek a lapnak.  Mint kiderült, annak idején többször is elhaladt a helyszín mellett (akkor még nem jelölte síremlék), ám ez a „Marjína-liget” elnevezésű kerület teljesen ismeretlen számára. Nekiálltunk kideríteni, hogy honnan jöhet ez a név, mert elképzelhető, hogy javítani kell a címsort.

/Közbevetőleg: amikor egy címadatot javítunk ki egy jegyzéklapon, akkor azt a tartalomjegyzékben és ha helységnevet érint, akkor a betűrendi mutatóban is ki kell javítani./

Pár nap netes kutatás-olvasgatás után kiderül, hogy valóban van egy ilyen nevű kerület. Moszkvában. Ott viszont nincs temető.

Van viszont Nyizsnij Novgorodban egy ilyen nevű kerület, és még temető is van hozzá. Igen ám, de az a város innen keletre mintegy 220 kilométerre van, ráadásul másik régióban. És azoknak a táboroknak is más a számozása.

Akkor honnan vették az oroszok ezt a nevet? És még valami: Kolcsugíno városa innen kb. 60 km-re nyugatra van. Miért adnák meg ezt a helyet egy vlagyimíri temetőhöz? Nem találtam semmilyen utalást arra nézve, hogy ott lettek volna magyar hadifoglyok, így azt a helységnevet kijavítottam. Egyelőre viszont címben marad a „Marjína-liget”, mert nem találtam elég ellenérvet, hogy kivegyem a címből. Pár évvel ezelőttig ugyanis az a terület, ahol a magyarok síremléke található, valóban egy város széli ligetes rész volt, ráadásul temető, aminek a peremén volt a magyar katonák sírja. Mivel arrafelé a névadó Marjína (aki - ha valóban létezett - vélhetőleg egy bojárfeleség volt, afféle női Rózsa Sándor) elég népszerű, több helységben találhatunk róla elnevezett közterületet, miért ne lehetett valaha Vlagyimírban ez a rész is róla elnevezve? Ma viszont már csak a magyar síremlék van meg, mögötte az egész területet eldózerolták, úgy tűnik, hogy lakótelep épül ott.

/Remélhetőleg a sírhely megmarad, mert egy keskeny fás-bokros rész (az eredeti liget maradéka) és egy többsávos autóút között, az út szegélyén található. És talán az építők is tudják, hogy az ilyen sírhelyeket a kormányközi megállapodások védik, mi több, a sírok területét a „Vojennie Memoriali” szövetség megvásárolta, annak tulajdonában van, éppen ezért sem szabadon látogathatók az ilyen sírkertek./

Más címsorokban is találkoztam olyan elnevezésekkel, amiknek utána kellett járnom. Vagy azért, mert nem volt egyértelmű a helység neve a tartalomjegyzék-jegyzéklap-betűrendi mutató hármasában, vagy mert az egyéb források az adott tábort más helységnévvel azonosították. Az előbbi problémát relatíve könnyű volt orvosolni, mert általában csak elírás okozta a hibát.

Visszatérve a Vlagyimíri példához, az eredeti orosz cím szerint azon a helyen, amihez ez a jegyzéklap készült, a 190-es tábor 5 részlegének hadifoglyai vannak eltemetve. Hát nem.

Azon a helyen csak 7 magyar van, a 190-es tábor 1-es táborrészlegének halottai. Ha valóban az 5 felsorolt részleg 228 áldozata (valójában 231, de ki számol utána?) lenne ott, akkor valódi sírkert lenne, mint mindenütt máshol, ahol több nemzet sok katonája nyugszik. Elképzelhető, hogy ott voltak ők is, de mint említettem, pár éve megszűnt a temető. Vagy pedig… ezek a táborrészlegek nem is csak itt települtek és akkor a Kolcsugíno is értelmet nyer.

Itt a dilemma: helyesen ez a jegyzéklap csak az 1-es táborrészleg magyar hadifoglyainak síremlékének az adatait adná meg, ennyi lenne a címben, adott a lokáció és a fotó is csak ennyi eredetileg is. De mi legyen akkor a többiekkel? Kihagyjuk, ne hagyjuk?

… És az eredeti anyag tartalomjegyzéke is helyesen, csak a 190-es tábor 1-es táborrészlegének a lapját jeleníti meg. Így aztán ez marad majd a címsorban.

Másféle keresést igényelt viszont például a karéliai 212-es tábor 4-es részlege. Már a tartalomjegyzékben és a jegyzéklapon sem egyezik a településnév: Verguba település vagy Verro-Guba falu? A táborszám jó, tehát valamelyik elírás. Na majd a térképről lelesem.

 Ugyan van néhány ház a három utcás településen, ami mintha egy üdülőfalu lenne… Neve viszont nincs a Pezega folyó partján található kistelepülésnek. Találtam néhány régi beszámolót, ahol a valamikori hadifoglyok is „a pezegai tábornak” nevezik a helyet. Nevezzük mi is annak? Vagy találok mégis valami bizonyítékot a Verro-Guba névre?

És találtam: volt itt valaha egy Tyikonci nevű helység[iii], aminek a környékén volt ez a „Vero-guba vagy Verguba” nevű táborhely. A Sztálin nevét viselő Fehér-tengeri – Balti -tengeri csatorna építésére létrehozott „Belbaltlag” egyik táborrészlege volt egészen 1941-ig, amikor is háborús zónává vált a terület és átszervezésre került. Végeredményben a korai GULAG-szigetvilághoz tartozott. Később aztán a különböző erdőgazdaságok, fakitermelések – és Leningrád tüzelővel való ellátása – érdekében létesített 212-es tábor egyik részlege települt itt, a Verra-öböl mólójához vezető út mellett és e helyen nyugszik 3 magyar.

Sikerült igazolni a Verro-Guba nevet, és csak 4-5 órányi kutakodás-szemszárítás tündenyelven írt dokumentumokban, köztük például egy Jusztickij nevű művész életrajzával  (aki egészen ’37-ig nagyon elvtárs volt, ám akkor jött a hírhedt 58-es paragrafus és szovjetellenes propagandáért letartóztatták és ideje egy részét a „Belbaltlag” Verro-gubai részlegén szolgálta le), vagy éppen a terület folyami útjainak szabályozásáról szóló helyi rendelettel, mert úgy tűnt, hogy manapság nem nagyon van olyan dokumentum, ahol ez a településnév megjelenik.

Még jó néhány ilyen címsort tudnék idehozni példaként, amik valamilyen formában további kutatásra kényszerítettek. Nem kevés időnkbe telt, míg Beke kollégával minden lapon végigmenve azonosítottuk a helységeket, aztán kijavítottuk az esetleges elírásokat vagy éppen tisztáztuk a magyar írásmódot, ezzel együtt persze a táborszámokat is – Varga Éva Mária könyvét mankóul használva – rendbe szedtük.

Sajnos nem mondhatom ki, hogy ez így most száz százalékban biztos, de azt igen, hogy levéltári kutatók helyszíni, tudományos igényű munkájának az eredményeit felhasználva készül el a mi hadifogolytemetőket bemutató katalógusunk. Mindaddig, míg valódi levéltári dokumentumokkal nem bizonyítható egy-egy lokáció vagy tábor (táborrészleg) az általunk megadottól eltérő rekordja – ezt kell elfogadni helyesnek. Éppen ezért tart némileg tovább a publikáció előkészítése, mert az általunk elérhető legpontosabb adatokkal kívánunk dolgozni.

De miért is volt olyan fontos, hogy a címsor adatai minél helyesebbek legyenek?

Mert a következő adatsor, egyben a legtöbb időt és kutatást felemésztő problémagóc a lokációk pontosítása volt.



[i] Varga Éva Mária et al: Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok (1941-1953) Magyar Országos Levéltár, 2006. 614 oldalISBN: 5824307510 (miután ez a könyv a Magyar-Orosz Levéltári Együttműködési Bizottság közös kiadványa, az orosz kiadás az orosz főszerkesztő D. I. Boriszov neve alatt jelent meg 2005-ben 544 oldalon. ISBN: 5824306591

[ii] Prof. Dr. V. P. Motrevics kikerülhetetlen, egyben az egyik legfelkészültebb szakértője a témának. Nem csak szűkebb hazája, a Közép-Urál régióinak hadifogolytáborait, illetve az azokhoz tartozó temetkezési helyeket rendszerezte és írta le a fellelhető levéltári dokumentumok és a helyiek emlékei alapján, hanem több esetben személyesen vezette azokat terepmunkákat, ahol sírokat, temetőket tártak fel. Munkássága folytán jöhettek létre a most már egyezmények által védett sírkertek, váltak megismerhetővé névsorok. Manapság a tevékenységét kiegészíti ezeknek a temetkezési helyeknek a megőrzése úgy az állapot, mint a fennmaradás szempontjából. Néha komoly harcot vív az olyan területek megvédéséért, ahol bizonyos önkormányzati, ipar- vagy területfejlesztési törekvések „útjában áll” egy-egy temető. Érthető itt-ott a települések törekvése, valóban vannak olyan helyek, ahol a magyar síremlék pontosan egy lakó- vagy ipartelep fejlesztését akadályozza, főleg a belterületeken. Motrevics legalább a már meglévő nyughelyeket meg akarja tartatni, mert pár évtizeddel ezelőtt, ha egy-egy ilyen hely a fejlődés útjában áll, sok esetben minden további nélkül ráépítettek, mint pl. a nyizsníj tagili ’Uralvagonzavod’ vagy a jekatyerinburgi ’Uralhimmas’ területén egykor létezett sírrokra. Hasonló okokból kellett a 2. világháború hadifogságban meghalt 204 katonára emlékeztető táblát az első világháborús emlékműre kitenni Revdában, mert a helyiek az elhunytakat nem tisztelve, víkendházakat építettek a sírokra.

Egy Motrevics professzor által írt tanulmány, amelyek segítségével pontosítani próbáltam a projektünknek a Közép-Ural négy régiójának adatait (elektronikus formában és orosz nyelven található meg):

Мотревич В.П. Иностранные воинские захоронения Второй мировой войны на Урале: численность, правовой статус, благоустройство // Российский юридический журнал. Электронное приложение – 2011. No5. С.65-73.

Мотревич В.П. Иностранные воинские захоронения в Свердловской области: численность, дислокация, современное состояние//Военный Комментатор. Электронное приложение – 2000. No1. С.65-73.

Ez utóbbi dokumentum végén, amely a https://elar.urfu.ru/bitstream/10995/41214/1/motrevich-vk2000.pdf webhelyen található, jó néhány fotó és vázlat ad némi képet arról a munkáról, ami a temetkezési helyek felkutatásával és rendezésével kapcsolatosak. Láthatjuk, hogy milyen ceruzarajzok alapján kellett a terepen azonosítani a sokszor már jellegüket veszített temetőket, egyéni sírhelyeket.

[iii] A https://vk.com/@-155978878-bbk-dislokaciya-trudovyh-poselkov-bbk-ogpu-na-1934-goda oldalon vannak felsorolva a Fehér-tenger-Balti-tengeri csatorna épétésére szervezett BBK-táborrendszer munkástelepülései. Ezek között megjelenik a Vero-Guba név, a helyszínt egy Tyikonci nevű helységgel azonosítva, amiről ezt találtam: http://олонецкая-губерния.рф/w/snmone/3632 - magyarán, senki sem tudja, hogy hol volt ez a 4-5 ház. A táborrészleg helye sem biztos, ám a síremlék megvan, attól azért nem lehetett messze.

 


Koordináták

Az eredeti orosz anyagban a temetők helyszínének meghatározására az idealisztikus koordinátarendszer két, egymástól némileg eltérő típusát használták:

A felső, eredetileg a navigációs eszközök által használt ún. ’Fokok és tizedes fokpercek’ (DMM), alatta pedig a ’Tizedes fokok’ (DD) elnevezésű koordinátarendszer adatait látjuk, amelyeket a Google vagy a Yandex térképrendszereiben alkalmaznak.

Nem megyek bele, hogy mi a DMM és a DD koordináták jelentése, mitől térnek el, hogyan konvertálható egyik a másikba stb. Akit érdekel, az úgyis utána fog nézni. Nekem is csak azért kellett megfejtenem a koordinátarendszerek jelentését, mert el kell döntenünk, hogy mi melyiket jelenítsük meg a katalógusban.

Végül a DD koordinátára esett a választás, mert az ebben a formátumban megadott koordinátát minden térképrendszer kezeli. Mellesleg, ha valaki mégis DMM koordinátát vinne be a Google térképeibe a keresgélése során, az akkor is zökkenőmentesen ki fogja szolgálni (mint ahogy abban az esetben is, ha fok-perc-másodperc felosztásban vinné be a földrajzi szélességi és hosszúsági adatokat (DMS)).

 A címsorok kiigazítása után nekiálltunk a temetkezési helyeket térképre rögzíteni. Az egyszerűség kedvéért ehhez a Google Earth Pro, ingyenesen telepíthető szoftverét használjuk:

           

Először könnyűnek tűnt a feladat, hiszen ott a lapon a koordináta csak kijelölöm és beillesztem a Google keresőjébe és már ugrik is a térkép a megadott pontra. CTRL+C és CTRL+V, rajzszög a térképbe, jegyzet és mentés, aztán tovább a következőre. Ezt megcsinálom még 363-szor és már kész is ez a része a projektnek. Egy kismajmot is be lehetne tanítani erre két hét alatt, nem különösebben mágia – gondoltam.

Mint említettem, Pandora szelencéje már kinyílt, szóval jöttek is a problémák. Ebben a rekordban 3 különböző hibát fedeztünk fel:

1) A koordináta lehet, hogy helyes, azaz a keresett pontra mutatna, ám rosszul van rögzítve.

Hiába is próbálnánk kijelölni és beilleszteni, a kereső nem tudja használni. Ehhez tudnunk kell ugyanis, hogy a koordináta megadásának kötött szabályai vannak. Íme, néhány példa az elfogadott formátumokra:

    • Fokok, fokpercek és fokmásodpercek (DMS): 41°24'12.2"N 2°10'26.5"E
    • Fokok és tizedes fokpercek (DMM): 41 24.2028, 2 10.4418
    • Tizedes fokok (DD): 41.40338, 2.17403

A DD rendszerben a tizedes fokjeleket jelölő karaktereket mindig ponttal kell elválasztani. (Mivel a Google térképei általában 1 méteres felbontásúak, ábrázolásukhoz 5 tizedesjegy szükséges. Ennek megfelelően, 10 centiméteres felbontáshoz 6 tizedesjegy, a centimétereshez pedig 8 tizedesjegyre van szükség. A mi projektünkben is előfordul néhány helyen a 8 tizedes, ha olyan nagyfelbontású térképpel és jól látható sírjellel találkozunk. Néhány helyen a 4 tizedes is előfordul, ami azt jelenti, hogy az adott területről csak alacsony rátájú műholdkép állt rendelkezésre, így 10 méteres pontossággal tudom megjeleníteni a pontot.)

Ha most visszalapoznak az eddig bemutatott két példához, észre fogják venni, hogy mindkettőn vesszővel van elválasztva a tizedesfok, sőt a baskíriai esetben pontosvesszővel. Minden ilyet javítanunk kellett menet közben.

Itt még egy további, szintén az írásmóddal kapcsolatos hiba jön elő és szinte végigvonul az egész anyagon: koordináták előtti „ – „ jel. Értem én, hogy dekoratívabb így az adatsor, ám most sajnos jelentést hordoz, hiszen ha az adott koordinátát negatív előjellel alkalmazom, akkor tulajdonképpen tükrözöm a pontot az Egyenlítő, mint X-tengely mentén.

Íme egy példa, ahol mindkét hiba látható:

 

Emiatt ez a „– 54.705167, 55.987717” koordináta nem a Baskír köztársaság fővárosának Kirov kerületében található Szergijevi temetőre fog mutatni, hanem az Antarktiszt Madagaszkárral összekötő vonal kb. 1/3-ánál lévő pontra az Indiai-óceánban. Szerintem nem mindegy. Használjunk kettőspontot, azzal nem hibázhatunk.

2) Helyesen van ugyan leírva a koordináta, ám az nem a jegyzéklapon megjelenített hadifogolytábor temetőjére mutat.

Ez egyértelműen emberi hiba, mert aki a jegyzéket az adatokkal feltöltötte, összekeverte a különböző helyszínek adatait. Még az a szerencsés helyzet, ha legalább egy valóban meglévő temetőre vagy síremlékre mutat, mert akkor legalább az megvan és helyes. Így, ha majd odaérünk ahhoz a jegyzékhez, tudjuk, hogy ez az adat már jó. Íme egy példa:


Jelen esetben az itt hibásan megadott adat rosszul is van írva, negatív előjelet is kapott és nem jó helyre mutat – illetve egy másik temető koordinátája van itt. Nem lehetett könnyű összetéveszteni az adatbevitelnél, mert még csak nem is egy régióhoz tartoznak, mi több, még a cirill ABC-ben sem követik egymást az „I” és „O” betűk. Innen akkor viszont hiányzik a jó adat, és ezzel el is érkeztünk a lokációknál előforduló „leggyilkosabb” problémához:

3) Hiányzik a koordináta.


Sajnálatosan elég sok olyan jegyzéklap volt az eredeti anyagban, ahol a temetők koordinátáit nem írták be. Nem tudom, hogy ez véletlenül történt, mert a másolószerzetes nem vette észre, hogy kihagyott két sort, vagy neki sem volt honnan feltölteni az adatokat. Mi viszont azt szeretnénk, hogy ha az érdeklődő bemásolja egy keresőbe ezt a sort, akkor térképen vagy műholdfotón a magyar hadifoglyok síremlékéhez jusson. Ezért valahogy meg kell találni ezeket a temetőket, sírhelyeket. Hogy még bonyolítsuk, ez a hiba több altípussal jelentkezik:

Az elsőt már láttuk, ahol a rossz koordináta helyett a helyeset kell megtalálni.

A második az eleve hiányzó adat.

Végül, azt is hiányzó koordinátánk kell tekinteni, amikor ugyan van beírt adat, ám ez a koordináta valójában olyan topográfiai jel, ami általában az adott település középpontjába van „szúrva” és ettől csak általános jelentése van. Ez nem túl nagy segítség akkor, ha mondjuk az adott településen több temető is létezik.

Nem mellékesen: éppen ez az a probléma, ami miatt nem tudok szó nélkül elmenni mindazok „munkája” mellett, akik előttünk már publikálták az orosz katalóguson alapuló adatbázisaikat. Oly mindegy, hogy ezt a Hadtörténet Intézet és Múzeum szovjet hadifogságba esett katonáiról szóló weblapján vagy a GULAG Emlékbizottság által kiadott könyvben szerepéltették, nem csak a részt vevő kutatók/kidolgozók, hanem a kiadványok szerkesztőinek, kiadóinak tevékenységét is minősíti az, hogy közzétették ezeket az adatokat úgy, hogy nem nézték meg az adatok helyességét. Mindezt ráadásul úgy, hogy mint az erre a feladatra jogszabályban is kijelölt szerv, a hiányzó adatokat lényegesen könnyebben pótolhatták volna az orosz társszervvel együttműködve. Ám ha ez túlzó elvárás lenne részemről, akkor is megoldható a probléma házon belül, hiszen az intézet számára az oroszok átadták a temetők térképvázlatait is. Ha a fenti kiragadott példát nézzük, akkor könnyen belátható, hogy kellő odafigyeléssel a www. katonakagulagon.hu – amúgy hiánypótló – adatbázisának térképén a valaha a Karél köztársaságban lévő 447-es hadifogolytábor ún. „9-es erdőnegyed” részlegének a koordinátái nem a Kupecki-tó vizén lebegne. Úgy meg főleg nehéz ezt elfogadni, hogy a táborrészleg leírása mellett ott van a temetkezési hely térképvázlata is:

 

Ezekről a vázlatokról a munka megkezdésekor nem volt tudomásom. Csak később, amikor a táborokat kezdtem beazonosítani és a hiányzó lokációkra rátalálni, jutottam a Háborús Keresőszolgálat honlapjára[i], ami sajnos 2015. nyarán leállt. Viszont ezen az oldalon a szerkesztők több fejezetre osztva közreadták az oroszországi hadifogolytemetők listáját, amit a Hadtörténeti Intézettől kaptak meg. A Keresőszolgálat fő tevékenysége a GULAG és más kényszermunkatáborokba elhurcolt magyarok sorsának felkutatása, egyéni keresések végrehajtása és egyfajta hadisír gondozás volt. A hadifogolytemetők listáját legalább a címjegyzékig lefordították, a beltartalom (értsd: a katalóguslapok) átdolgozásához már nem jutottak el. Az ő orosz adatbázisuk, a „Vojennie Memoriali” Szövetség egy korábbi kiadása volt.

Pár dologban mégis nagy segítség volt ez a honlap a számomra. Egyrészt azért, mert egy csoportjuknak 2012-ben alkalma nyílt a Közép-Uralban egy körutazás keretében bejárni az ismert táborokat, temetőket[ii]. A helyi vezetőjük éppen Motrevics professzor volt, így még olyan sírhelyeket is felkereshettek, amelyek az addigi anyagaink nem, vagy nem helyesen tartalmaztak. Sajnos egy dolgot ők sem tettek meg: a már megtalált sírhelyek koordinátáit le kellett volna venniük a későbbi felhasználás céljából.

A másik dolog, ami ezen a honlapon tűnt fel először, hogy utalnak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum térképvázlataira – sőt, jó néhányat be is másoltak -, amelyek a hadifoglyok elhantolásának a helyszíneiről készültek. Sajnos a honlapon ezek a rajzok körömnyi méretűek, nem is nagyíthatók, ezért nem tudtam rendesen felhasználni őket

Viszont legalább megtudtuk, hogy vannak olyan segédanyagok, amik segítségével könnyebb lehet a helyszínek azonosítása. A következő lépésünk az volt, hogy a kutatócsoportunk vezetőjével együtt szóban és írásban is kértük ezeknek a térképvázlatoknak a rendelkezésünkre bocsájtását a HIM-től. Még mindig várom a választ.

Ha az „Elfeledett Emlékezet” munkacsoportja temetői katalógusában pontos helyadatokkal töltjük fel a jegyzéklapokat, akkor nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy ez a munka is egy forrásanyagnak tekinthető ezen a területen.

Tehát, visszatérve a fősodorba, a legnagyobb kihívás a hiányzó koordináták felkutatása volt. Sok időt emésztett fel, hosszú órákon keresztül meresztettem a szememet a monitorra, hogy rábukkanjak egy-egy magyar sírt jelölő Szent István-keresztre vagy egy alig méter magas gránittömbre. (Itt jegyzem meg, hogy ehhez a munkához gép is kell. Egy időben két nagyfelbontású monitoron dolgoztam. Az egyiken a munkaanyag, és a megnyitott orosz weboldalak özöne, a másikon a műholdfotók, minél nagyobb felbontásban. Processzor, memória, grafikus kártya… ezeket kellett upgradelni menet közben, hogy a szélessávú internetről ne is szóljak. Kockázatos dolog az orosz oldalakon böngészni, változatos fertőzéseket lehet akaratlanul is elkapni még akkor is, ha lehetőség szerint kormányzati, vagy önkormányzati oldalakon keresgéltem az információkat. Csak egy példa: a „Vojennie Memoriali” honlapját rendszeresen támadó jellegű weboldalként jelentik. Számos esetben fogadott a nagy vörös tiltójelzés az oldal megnyitásakor, holott az előző napon még dolgoztam az ottani adatokkal.)

Oldalakon keresztül sorolhatnám, hogy milyen lépésekkel tudtam egy-egy helyszínt megtalálni. Szinte mindegyiknek saját története van, ezért csak néhány példát villantok fel. Ami itt most csak pár sor lesz, az a valóságban akár több hetet jelentett, kismillió dokumentum átfutásával, térképek, vázlatok, műholdfotók szemszárító elemezgetésével.

Itt van mindjárt a fenti példa, a karéliai „9-es erdőnegyed” hiányzó koordinátája. Ez a táborrészleg a 447-es számú hadifogolytábor egyik tagja. A főtábor Pudozsban települt, eleinte még 3, később további 6 táborrészleggel, melyek körülbelül 4-50 km távolságra helyezkedtek el Pudozstól. Ez utóbbiak egyike a „9-es negyed”, ahol a rabok a fakitermelésen voltak dolgoztatva. Mint ahogy a még előbb, a címsor hibáinál említett „Verro-Guba” nevű helység, úgy ez a település sincs pontosan leírva. Nem tudjuk, hány ház és hány lakos volt ott, az erdőgazdaságok, erdőnegyedek felosztása a kérdéses időben eltérő volt. A keresett 9-es negyed ma valahol az 59 és 63-as negyedek tájékán van. Ipari mennyiségű dokumentumot pásztáztam végig, mikor véletlenül belefutottam egy olyan webes fórumba, ahol az oroszországi keskeny nyomtávú vasúthálózat kedvelői osztották meg ismereteiket és rajongásukat egymással. E posztok között láttam meg egy olyan vázlatrajzot, ami a pudozsi járás fakitermeléseihez kiépített vasúti hálózatát mutatja a ’30-as években[iii]. A hozzá fűzött magyarázat szerint a Bocsilovoból kiinduló szárny innen északra 18 km-re, a „9-es erdőnegyednél” kettéágazik és halad tovább a 35-ös erdőnegyed felé. Remek hír, már csak be kell azonosítani a vázlatot a valós tereppel. Meglepő, hogy milyen pontosan illeszkedik a mai térképekre, így már legalább a táborrészleg helye kitűzhető a térképünkre. A feljebb mutatott térképvázlat létezéséről ekkor még nem volt tudomásom, ezért tartott oly sokáig a felderítés. Ha látom ezt a rajzot, akkor mi sem könnyebb, mint lemérni a 19 km-t Pudozstól Medvezsjegorszkba vezető úton és aztán pillanatok alatt beazonosítható az bekötőút, ami mellett a 3 magyar hadifogoly síremléke van. A Google térképre ennek ellenére sem tudom néhány 10 méteres pontosságnál jobban belőni, mert a legfrissebb műholdfelvétel 2011-es, ráadásul pontosan ezen a területen illeszkedik egymáshoz két eltérő rátájú szelvény.

Sikeresebb volt a keresés a Yandex térképén, mert az 2016. júliusi, és ami fontos, nagyobb felbontású műholdfelvétellel szolgált. A koordinátákat onnan levéve már 6 tizedes, vagyis 10 centiméteres pontossággal tudtam kitűzni a Google Earth-re ennek a síremléknek a helyét:


(61.930442, 36.262940)

Azt hiszem, nem árulok el túl nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy nem is olyan könnyű ilyen kisméretű objektumokat azonosítani a tundrában. Néha, ha elég sok felvétel készült az adott területről, netán még eltérő évszakban is, akkor némi szerencsével kiszúrható a síremlék. A nagyobb méretű temetkezési helyek általában el vannak kerítve és akkor az is kivehető. Volt eset, hogy a síremlék Szent István keresztjének az árnyéka árulta el a pontos helyet. A „Vojennie Memoriali” honlapján megtalálhatók a hadifogolytemetőkben állított síremlékek fotói, ennél fogva tudom, hogy egy-egy alkalommal mit kell keresnem: keresztet vagy egy gránittömböt, netán márványhasábot. De a fotók abban is segítenek, hogy jó részükön azonosítani lehet a környező tereptárgyakat. Így például a krasznodari határterület Gorjácsij Kljucs nevű városa környékén, egymástól nem is túl messze található két „Szoljonij” nevezetű tanya közül a környezet segített kiválasztani azt, ahol 17 magyar sírhelyét találjuk.

Nagyon hasznos volt az „utcakép”, ahol rendelkezésre állt, főleg azon lakott helyek esetében, ahol a sír koordinátái inkább csak topográfiai jelként a település középpontjára mutattak. Ha elég türelmesen „autózunk” fel-alá az utcákon, rá lehet találni a képeken látható sírhelyre. Kisebb település, falvak esetében ez nem is nagy gond, ám nagyobb városokban már muszáj hozzáolvasni is témához, hogy legalább kerületre, városrészre szűkítsük a keresést. /Már emiatt is kellett a két monitor, az egyiken az olvasnivalókat, a másikon a térképeket kerestem. Így gyorsabb volt, mintha folyton váltogatni kellene a megnyitott alkalmazások között, nem is beszélve arról, hogy mennyire le tudja lassítani ez a számítógépet./

… És néha még ez sem volt elég, például Cseljabinszkban, ahol több temető is található, ahol magyar hadifoglyok nyugszanak. Párat relatíve könnyen elhelyeztünk a térképen, ám eggyel komolyabban meggyűlt a bajunk. Már szinte kifolyt a szemünk Beke kollégával, annyiszor gurítottuk végig a képzeletbeli kocsit az utcákon, vagy nagyítottuk, forgattuk, döntöttük a városrész „madárlátta” fotóját reménykedve, hogy rábukkanunk a 102-es tábor 2. és 3. részlegeinek a temetőjére. Jó, csak 2 magyar hadifogoly hamvai vannak itt, de azért mégis csak jó lenne ráakadni, nem? A helyi dokumentumokban, sajtóban nyomára akadtam egy temetőáthelyezésnek, azt meg is találtam, de ez nem a kérdéses temető volt.

Az egyik este az egyik közösségi oldalon észrevettem, hogy egy régi kollégám, aki még a diszlokáció környékén szolgált szakaszparancsnokként az 5/2. gl. zászlóaljban, éppen egy Cseljabinszkba utazó katasztrófavédelmis delegáció tagjaként tölt fel ilyenkor szokásos képeket. Ugyan 30 éve nem beszéltünk, ám szerintem ez nem lehet akadálya, hogy segítsen, így azonnal írtam egy emailt neki, amiben elmeséltem, hogy mi a problémánk. És ha már amúgy sincs semmi keresnivalója a Közép-Urálban, kértem, hogy kérdezzen rá a temetőre, hátha a helyi szimpatizáns lakosság tud valamit a sorsáról. Két nap múlva válaszolt, még egy szekérnyi dokumentumot is csatolt, de sajnos az volt a végső konklúzió, hogy az általam keresett temető nem létezik, csak az van, amibe már áttelepítették az elhunytakat. Bevallom, ezzel majdnem lezártam a keresést, azzal, hogy e táborrészleg temetőjét is áttelepíthették, és ezeket az áldozatokat a Fatyejevi temetőben találjuk.

Az utolsó pillanatban futottam bele egy helyi újság egyik cikkébe, ahol pár sorban egy ingatlanfejlesztési munkák miatt felszámolásra kerülő temetőt említenek. Rákerestem a cikkben megadott területre és láss csodát: ott a magyar síremlék, mi több, jó felbontásban a másik 93 egyéni sírhely egy része is kivehető[iv]. /Később kiderült, hogy nem akarták nagy dobra verni a terület beépítését, ezért nem emlegették sehol ezt a sírkertet. Ha lakosok nem kezdenek problémázni a vélt járványveszély miatt, talán szép csendben be is építették volna a területet./

Végül, de nem utolsó sorban megemlítem azokat az eseteket, ahol a különböző geocatching-játékban résztvevők, vagy akár csak egyszerű túrázók osztják meg a tapasztalataikat. Néhány esetben ugyanis előfordult, hogy a geocatching célpontja éppen a magyar sírjel volt. Ennél pontosabb koordinátákat pedig kívánni sem lehet. Olvastam leírást túrázóktól, akik gyalog vagy kerékpáron elmentek a magyar síremlék mellett. Ez akkor is segítség volt, ha koordinátákat ugyan nem adtak meg, de jól leírták, hogy merre, mennyit haladtak. Ilyenkor bele lehet futni olyan pompás leírásba, ahol például „az I.P. Kuzmicsé mellett elhaladva lesz egy sír egy fekete macskával, és azután lesz a magyar hadifoglyok emlékműve”. Nem tudtam utcaképpel bejárni a temetőt, pedig érdekelt volna ez a macskás sír. Vajon egy macskáé, vagy csak napozott rajta éppen egy fekete macska? Vagy mondjuk a sírra „rászobrottak” egy macskát? Ha valaki látott már képeket orosz temetőkről, szerintem mindhárom verziót el tudja hinni.

Azt hiszem megérte rászánni az időt a keresgélésre. Most már a katalógus mindegyik lapján ott vannak a magyar síremlékek koordinátái. Van, ahol centiméteres és van, ahol némileg kisebb pontossággal sikerült megadni a magyar hadifoglyok végső nyughelyét. A lehető legnagyobb pontosságra törekedtem, de be kell látni azt is, hogy néhány esetben csak közelíteni tudtam az adatokkal, főképpen a tundrában, ahol a síremlékeket a hatalmas, összefüggő lombozat elzárja a kukkoló műholdak elől. Néhány esetben úgy döntöttünk, hogy nem javítjuk ki azt a koordinátát, amit az eredeti dokumentumban találtunk. Ez olyan esetben fordul elő, ahol pár tízméteres eltérés talán indokolná a javítást, ám ha a megadott helyről szintben állva látható a magyar sírjel vagy síremlék, akkor maradt a régi. Olyan esetekben, ahol a magyar síremlék valamelyik település létező sírkertjében van, és a műholdfotókon nem sikerült a pontos helyét megtalálni, akkor általában ezen temető bejáratának a koordinátái lesznek feltüntetve a lapon. Ha már megvan a temető, azon belül már nem okozhat problémát megtalálni a külföldi emlékművet az orosz sírok között.

Két évet felölelő keresgélés után azt hiszem joggal kijelenthetem, hogy megkímélhettek volna ettől az oroszok azzal, hogy eleve helyesen adják meg az adatokat. Nem tudom megérteni, hogy ha már megvásárolták ezeknek a síroknak, sírkerteknek a területét, mi több még kereszteket vagy síremlékeket is állítottak rájuk és még több fotót is készítettek, akkor mi volt az akadálya, hogy levegyék a koordinátákat. Látható, hogy a fotók a 2000-es évek közepétől készültek, kivétel nélkül digitális kamerákkal. Csak be kellett volna kapcsolni a helyadatokat és kész.

Persze azzal, hogy nekem kellett végigbogarászni a netet az információkért, sokat tanultam, tapasztaltam. Köztük olyasmiket is, ami ennél lényegesen kisebb mértékben sem érdekelt. Na de nem hallgathatom el, hogy ez a kutakodás a térképeken, műholdfotókon szórakoztató is tudott lenni közben, még ha a téma miatt ez profánul is hangzik.

Megesett, hogy ültünk a könyvtár egyik sűrű, sötét sarkában Beke kollégámmal és a temetők helyét jelölő rajzszögeket szurkáltuk a Google Earth-be, közben persze lecsekkolva az adatok helyességét. Már jó ideje szárítottuk ezzel a szemeinket a monitorra meredve, amikor az egyik helyszín nagyon nem akart egyezni a sírkertről és benne a magyar keresztről készített fotóval. Nézzük, forgatjuk, nagyítjuk… valahogy nem passzol. Lemegyünk utcaképre, körül is lehet járni az egész temetőt, de csak nem akar olyan lenni, mint a fotó. Már vagy egy félórája szenvedünk, mert egészen idáig ezt a koordinátát helyesnek fogadtuk el. Erre fel kiderül, hogy nem is az? Biztos vagyok benne, hogy bár ki nem mondtuk, azért voltak csekély kedvességtartalmú gondolataink akár egymás elképesztő képességeiről az egérkezelés terén, akár az egész katalógusról, általában az oroszokról s úgy nagyjából minden élő vagy élettelen dologról az univerzumban. Idegesítő volt, hogy mindig csak éppen egy pici híjja volt, hogy végre passzoljon a kép a helyszínnel. Szinte már kicsavartuk egymás kezéből az egeret, nehezen viselve a másik bénázását. Annyira AKARTUK, hogy illeszkedjen végre a térkép, hogy fel sem tűnt, hogy a térképen amúgy minden magyarul van írva…

Annyira elmerültünk a térképekben és a temetőkben, hogy egyet már majdnem sikerült valamelyik Duna-Tisza közi településhez csatolni…!



[i] http://www.haboruskeresoszolgalat.hu/?id=2 Érdemes belekukkantani. Amíg végleg el nem tűnik a világhálóról, érdekes történeteket lehet olvasni a honlapon.

 [ii] http://www.haboruskeresoszolgalat.hu/?id=2&t=164&page=

 [iii] A 60-as erdőnegyed hatos számjegye fölött van jelezve a 447-es tábor keresett „9-es erdőnegyed” nevű részlege:


 [iv] A területen elég jól kivehetőek a sírhelyek, középtájon a magyar emlékművel:


  

Listák

Elérkeztünk végül a katalógus hibáinak harmadik nagy csoportjához, amelyek az adott sírkertekben elhantoltak számával és hovatartozásával kapcsolatosak.

Az elején ugye azt mondtam, hogy el kell tudnunk számolni mindenkivel, mai nyelven szólva: amennyi az input, ugyanannyi az output – bármilyen átalakítást követően is. Ez még csak nem is matematika, hanem csak számtan.

Most túllépek a már említett, a jegyzéklapokon található összeadási hibákon, azokat egy kis odafigyeléssel korrigálni lehet, illetve kell is.

Sokkal nagyobb probléma a számtan alapjául szolgáló adatok, vagy még inkább, ezeknek az adatoknak a verifikálása.

A jegyzékek listáiban – a számtanon túl – két nagy probléma merül fel:

- a temetkezési helyen nyugvó személyek száma, valamint

- a nemzeti, vagy nemzetiségi összetételük.

Úgy vélem, senkinek sem lesz újdonság, ha azt mondom, hogy soha, senki sem fog pontos adatokkal szolgálni egy ilyen számvetéshez. Itt ugyanis nem csak az output bizonytalan, az input is kérdéses.

Milyen könnyű lenne, ha az elszámolásunk során csak a katonákat kellene figyelembe vennünk: bevetésre került a 2. (3., 4.) magyar királyi hadsereg „n” számú katonája, ebből a harcok során elhunyt ennyi, fogságba esett ennyi és végül hazatért ennyi. Aztán vennénk a fogságba esett katonákat, közülük elhunyt ennyi és hazatért ennyi… Kész.

Végül is, a cél a magyar hadifoglyok temetőiről való számadás. Az oroszországi levéltárakban fellelhetőek a hadifogolytáborok listái és azok számadásai, onnan ki lehet gyűjteni, hogy ki és hol van elhantolva az elhunytak közül.

Nem megyek bele a fogságba esettek létszámának tisztázásába. Akit érdekel, az lapozza át a Varga Éva Mária könyv – Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban – idevágó fejezeteit, hogy lássa, micsoda keveredés van e téren. Látni fogja, hogy legalább 4 különböző létszám lehetne a kiindulási pont, körülbelül 513 ezertől 541 ezerig.

És persze a hadifogságban elhunytak száma is eltér minden számadásban, hol 51 005 fő, hol 54 753 fő jelenik meg. Mikor, mit vettek számba, úgy változik az alapadat.

Például ott van a voronyezsi területen, Hrenovoje nagyközségnél létesített 81.sz. Harctéri Fogadó-Átadó Tábor esete. Temetői jegyzékek – talán nem véletlenül – nem maradtak fenn, így soha nem fogjuk megtudni, hogy ebben a temetőben mely nemzet hány katonáját hantolták el. Most azt tudjuk, hogy egy adott időpontban, 1943. január 24. és március 23-a között 26 805 fő került ide, köztük 7280 magyar. (Ez a tábor egyébként 1943. 01. 03. és 1943. 04. 06. között, igen magas, kb. 50%-os mortalitással „működött”, a fenti létszámból 13 749 fő meg is halt. Többek között emiatt likvidálták a tábort 1943. áprilisában. Olyan információ is fellelhető, amely szerint a helyi ménesbirtok „megsegítésére” létesített táborban két hónap alatt 21 000 olasz katona halt éhen.

Másféle eltéréseket is találunk a lista hibáinál. A kurszki régió Szudzsa városában találkozunk egy síremlékkel, ami a jegyzéklap szerint 274 magyar katona temetőjét jelzi. Ezek a katonák viszont nem hadifoglyokként vesztették életüket. Súlyos sebesültekként a szudzsai Szentháromság templomba helyezték el őket 1943. februárjának utolsó napjaiban, miután a német fegyvertársak leszállították őket a vonatjukról. A helyiek visszaemlékezése szerint az éjszaka folyamán a németek rájuk gyújtották a templomot, senkit sem hagyva elmenekülni. Mindenki ott pusztult a tűzben, és a közel 300 fő maradványaira is csak a ’90-es években leltek rá, amikor nekifogtak az összedőlt templom helyreállításának. Most úgy tudjuk, hogy 293 magyart temettek itt, ám van 350-re utaló információ is[i].

Tyumenben, a külföldi hadifoglyok sírkertjében is áll egy Szent István kereszt, ám nem találom nyomát, hogy nyugszik-e ott bárki is. Annyit tudunk, hogy 1946. februárjában volt ott 3 magyar. A Varga Éva Mária könyvben nincs jelölve a tyumeni temető, ami lehet azért, mert véletlenül kimaradt a táblázatból, de jobb esetben azért, mert ott legalább nem halt meg magyar. Talán később, a Szovjetunióban raboskodó magyarok személyi kartonjai elemzésénél kiderül, mi a valóság ennél a temetkezési helynél.

Folytathatnám a sort, de inkább nézzük az elhunytak nemzeti vagy nemzetiségi összetételét.

Ugyan a projektünk célzottan a magyar hadifoglyok sírhelyeit akarja megmutatni, nem tehetjük meg, hogy a jegyzékeken csak a magyar áldozatok számát jelenítsük meg. A táborok, nagyon kevés kivétellel vegyes nemzeti összetételűek, a német és a vele szövetséges haderők katonái raboskodtak ott és közülük sajnos nagyon sokan elhunytak az évek során. Ha csak ezt nézzük, máris hat nemzettel találkozunk: magyar, német, olasz, román, japán és a finn – mert 1939-40-ben velük vívott háborút a Szovjetunió.

Néhány kivétellel tehát a sírkertekben több nemzet síremlékét találjuk, ezek a fotókon is látszanak, nem tehetem meg, hogy kihagyjam őket a felsorolásból. Talán még hasznos is, mert mondjuk megpróbálhatjuk elképzelni pl. annak a 3 magyarnak a helyzetét, akik a tyumeni 93-as táborban valamivel több mint kétezer német, román és olasz között árválkodtak.

Ám olyan lapok is vannak, ahol lényegesen magasabb számú nemzet vagy nemzetiség van a felsorolásban, akár tucatnál is több.

Ide is szükségeltetik egy rövid magyarázat. A táborokban javarészt az elfogott katonákat tartották fogva, akiket igen változatos munkák végzésére fogtak be. Ezeken az építkezéseken, bányákban, fakitermeléseken, ki tudja még hol, már keveredhettek az eltérő státuszú rabok csoportjai. Aztán még később, amikor a táborok rendszere átszervezésre kerül és a Belügyi Népbiztosságtól a BM Börtönök Igazgatóságához kerülnek, egyre érthetőbbé válik, hogy temetőikben a hadifoglyok mellett még a háború folyamán a szovjet hatóságok által internáltak, a GULAG-rendszerben fogvatartottak, valamint a jóvátételi munkára elhurcolt polgári személyek is nyugszanak.

Ez a nemzeti sokszínűség leginkább a szovjet népgazdaság számára kiemelten fontos területeken jelentkezik, például a Donyeck-medence szénbányái miatt létrehozott számtalan hadifogoly- és GULAG tábor okán. Így fordulhat elő, hogy az elhunyt katonák közé civil áldozatok is keveredtek. Mutatok is egy érdekes fotót, ami az egyik itteni temetkezési helyen készült, és a listahibák közé tartozik:

 

Ennél a jegyzéklapnál a címsor és a lokáció is helyesen van megadva, ám a figyelmes szemlélőnek több furcsaság is feltűnhet a mellékelt fotón: az egyik, hogy talán nem csak egy magyar neve áll az emlékművön és mintha 29-nél többen is lennének. A Google utcakép segítségével megszámoltam: a látható oldalon 245 magyar neve van bevésve. Sajnos a másik oldalukról nem készült fotó, ám valószínű, hogy a hiányzó kezdőbetűk (G, H, I, J, a K egy része, az S/SZ, T, U, V, W, Z) a túloldalon vannak felsorolva. Helyiek visszaemlékezése szerint ide más helyről áttelepített mintegy 500 elhunyt németet – valójában magyart – temettek újra. Nincs is német emlékmű, sírkereszt a területen, itt csak Szent István kereszteket láthatunk a három tömegsír fölött.

Végül az az eltérés, ami viszont azt jelzi, hogy ezekben a sírokban a katonák és „málenykij robotosok” keveredtek: a bal oldali síreremlék közepe táján, a „CS” betűsök között egy női név is feltűnik: „… Eszter 1917.”

Különösen ebben a régióban található temetőknél fordul ez elő, a katalógusban olyan lapok is vannak, melyek nem hadifoglyok, hanem polgári áldozatok síremlékeit mutatja be.

Végül, de nem utolsó sorban szólnom kell a nemzetiségekről is. Eredetileg a temetők rossz szó, „összetételénél” a részes nemzetek vannak felsorolva. Nagyon sok helyen azonban a nemzetek mellett nemzetiségeket, illetve bármilyen inkorrektül hangzik, származást találunk:

 

Látjuk, hogy az egyértelműen nemzeti „osztrák, belga” megjelölések között származás és nemzetiség is van: például a zsidó, cigány, valamint a ruszin. Más helyeken mások. Nem is lenne ezzel semmi gond, ám őket hova kellene sorolnunk, melyik nemzet összlétszámát növelnék?

Kik a zsidók például? Legegyszerűbben: a magyar munkaszolgálatosok voltak ezek, van is olyan dokumentum, ami ezt a magyarázatot adja. Ekkor a magyarok száma 226-ra nőne. De mi van akkor, ha a fogságba esett katona, hogy az életét valahogy mentse és/vagy némi részvétet ébresszen a szovjet fogvatartókban, a származását diktálta be az írnoknak? Zsidók viszont nem csak a magyaroknál, hanem a románoktól a lengyelekig, de akár az ukránoknál és még az oroszoknál is előfordulhattak (értsd: a haderejükben), nem is beszélve az internáltakról és a kényszermunkára hurcoltakról. Ha így van, akkor vajon melyik nemzet létszámába számoljuk el? Ugyanez a helyzet a cigányokkal. Ugyan csak néhány ilyen megnevezéssel találkoztam, de akkor is jó lenne tudni, hogy igazából honnan került fogságba.

A nemzetiségekkel kapcsolatban is felmerülnek kérdések. Itt például ez a 4 ruszin áldozat vajon a magyar vagy az ukrán haderők kötelékében szolgált? Esetleg a magyarországi/kárpátaljai ruszin népességből ragadták ki és hurcolták el, és a személyes nacionalizmusuk okán íratták ezt be a nyilvántartásba vételkor – ezzel direkt elhatárolódva a nemzetüktől, állampolgárságuktól?

És még mindig van egy-két furcsaság: több listán találtam olyat, hogy az elhunytak között vannak csehek, szlovákok és csehszlovákok is. De itt fönt is vannak horvátok és jugoszlávok, máshol pedig szerbek, horvátok és jugoszlávok. Nem vitás, ők mindannyian egy - az események idejében még létező - nemzethez tartoznak, ám mégsem fogom összeadogatni őket, maradnak a listák így. Annyira azért nem zavaró, hogy nem csak nemzeteket olvashatunk itt. Sőt, talán még kíváncsiságot is kelthet, mert mondjuk érdekes lenne tudni, hogy honnan „szereztek” a szovjetek például spanyolokat vagy belgákat, dánokat, akikkel a listákban találkozunk?

Ezekre a kérdésekre én nem tudom és nem is akarom megadni a választ, nem is ez feladatom. Amennyire csak lehet, az általunk elérhető legpontosabb adatokat fogjuk megadni, a számok által generált kérdéseket majd a történészek, GULAG-kutatók oldják meg.

Leértünk a lap aljára, röviden mind a három adatrészről némi tájékoztatást kapva. Remélem, hogy sikerült érzékeltetnem, hogy ez a relatíve egyszerű fordítási feladat mégis milyen méretet öltött és főképpen azt, hogy miért. Sokkal több információt is megoszthattam volna, hiszen majd mindegyik lapon volt valamilyen hiba és ahhoz, hogy kijavítsuk, sok-sok dokumentumot kellett felkutatni, átnézni. Eközben hihetetlen történetekkel találkoztam, amiket jó lenne megosztani. Még mindig van itt elég üres oldal, a tinta se fogy el hamar.

Éppen emiatt szoktam a kollégáimnak is azt mondani, hogy „jó, akkor most két lépést hátra lépünk. Mi is a cél? A magyar hadifoglyok temetőinek a katalógusa. Ezt kell rendbe szedni és aztán közzétenni. Egy katalógus, 364 temető leírásával; ki tudja, hány oldal.”

Nem nekünk kell szabadon ereszteni a tollat. Ha jól csináltuk, akkor a jegyzékek az érdeklődőket úgyis további kutakodásra fogják ösztönözni.

Jó lenne például hozzátenni ezekhez a temetőkhöz az ott elhantolt magyarok neveit. Az elején említettem a kormányközi megállapodások nyomán a részünkre átadott többezres névsort, amiből kiindulhatnánk.



[i] https://formator.info/articlepage/2017/07/14/Zapax-sgorevshej-ploti-neskolko-dnej-vital-v-vozduxe-osvobozhdennoj-?id=81331

A Varga Éva Mária-könyvben a kurszki régió temetői között nincs feltüntetve ez a sírhely, vélhetően a keletkezése körülményei miatt. Ezek a magyar katonák nem hadifoglyok voltak.

 


Hadifoglyok

Nem lenne könnyű a dolgunk és biztos vagyok benne, hogy előttünk már többen megpróbálták rendbe tenni ezt az adatbázist, ám végül mindig maradt, ahogy van.

A kiinduló helyzet 66 281 sor, elméletben ennyi névvel. ABC sorrendben ott találjuk a magyarokat, név - apai név (ez fontos az oroszoknál), mikor és hol született, hol szolgált, mikor és hol esett fogságba és végül hol, melyik táborban (táborokban) raboskodott – vagy éppen hunyt el.

Valóban remek dolog, hogy rendelkezünk ezzel. Ugyan van benne néhány hiba, de azok javíthatók.

A duplikált adatok könnyen kiszedhetők, néhány tíz vagy száz lehet csak maximum. Van két üres sor is, szintén törölhető. Érdekes adatokra is bukkanhatunk eközben, ahogy én is, amikor puszta kíváncsiságból kikerestem az apám szülőfaluját:


Kis nagyítással a táblázat jobban olvasható. Feltűnhet, hogy a felülről harmadik katona 1944. 07. 06-án esett fogságba. Én nagyon remélem, hogy ez csak elírás, és nem a bármire képes magyar katona leleményessége, hogy két és fél hónappal azelőtt ejttette magát fogságba, hogy a szovjetek egyáltalán elérték volna Magyarországot. Ráadásul Kondorosnál, ami meg közel 60 km-re van Battonyától. Az, hogy ezt tüzérként, magyarul a védelem mélységében szolgálóként vitte véghez, már csak hab a tortán.

Ennyire azért nem humoros a dolog belátom, hiszen pár héten belül el is hunyt ez az ember. Kondorost a Plijev-féle lovas-gépesített csoport 7. gépesített hadtestje 10. 06-án déltájban érte el, így ez lehet a fogságba esés valós időpontja.

A komolyabb problémák akkor jönnek elő, amikor verifikálni szeretnék az adatokat, esetünkben azért, mert szeretnénk, ha az adott temetőhöz társíthatnánk. Ehhez már nem elég csak ez a névadatbázis, szükségünk van a személyügyi kartotékra, vagy legalább a személyi adatlapra.

Ennyire azért nem humoros a dolog belátom, hiszen pár héten belül el is hunyt ez az ember. Kondorost a Plijev-féle lovas-gépesített csoport 7. gépesített hadtestje 10. 06-án déltájban érte el, így ez lehet a fogságba esés valós időpontja.

A komolyabb problémák akkor jönnek elő, amikor verifikálni szeretnék az adatokat, esetünkben azért, mert szeretnénk, ha az adott temetőhöz társíthatnánk. Ehhez már nem elég csak ez a névadatbázis, szükségünk van a személyügyi kartotékra, vagy legalább a személyi adatlapra.

Élet

Az úgynevezett „ucsetnoje gyélo”, azaz a fogoly személyi adatlapja néhány olyan adatot tartalmaz, amiből megkíséreljük felderíteni egy-egy magyar rab - legyen az katonaszemély vagy polgári áldozat – „életútját” a szovjet fogságban.  Ha szerencsénk van és jól vezetett ez a gyűjtő - na és persze még olvasható is -, akkor lekövethetőek a történések: mikor és hol esett fogságba, melyik táborból melyikbe helyezték át és hát, ami nekünk fontos ezek közül, vagyis mikor és hol halálozott el és hol van eltemetve.

A nyitó oldalon, a nagykötőjel magyarázatául szolgáló „1928 – 1944” évszámokat egy létező sírkőről vettem, amely síremlék az Oroszországi Föderáció Szaratovi régiójának fővárosában, Szaratovban található, a Lenini kerületben, a Kumisz-tisztáson:


Nem igazi temetőt találunk itt, a keresztek olyan tömegsírok helyét jelzik, ahol a szaratovi hadifogolytábor és a 3631-es lágerkórház áldozatai vannak eltemetve. Manapság a helybeliek szabadidős- vagy rekreációs parknak használják a város ezen erdős-ligetes részét.

Kern András személyi kartonjából tudjuk, hogy 1928-ban Bátaszéken született, apját Ferencnek hívták. A XX. század történelme alakította a sorsát. Alig 16 évesen, 1944. november 17-én esik hadifogságba Füzesabonynál. A szovjet 53. hadsereg alakulatai ezen a napon harapófogóba fogva az addig szívósan védekező 1. német páncélos hadosztály, 25. magyar gyalog hadosztály, 2. magyar harckocsizó hadosztály, 76. német gyalog hadosztály erőit, azokat felmorzsolva estére felszabadítják a térséget. Kern honvéd vélhetőleg valamelyik magyar alakulat katonájaként ugyan túléli ezt a napot, ám az, hogy a további fogva tartásának helyeiként a rtyiscsevói 5131-es számú kórház, valamint a szaratovi 3631. számú hadifogoly kórházak vannak megjelölve, azt sejtethetik, hogy sérülten vagy betegen esett hadifogságba.

Hogy a fogságban mit élt át, egyelőre nem tudjuk.

Vajon oly mértékben megsérült, hogy az élete hátralévő idejének mind a 28 hónapját folyamatosan kórházban töltötte? Én azt nehezen hiszem, hogy a szovjetek a kifejlődő offenzíva közepén súlyosan sérült foglyokat szállítottak volna olyan mélyre a hátországukba. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ekkor már komoly számban állt rendelkezésükre munkaképes hadifogoly is, és hogy a civilek elhurcolása is megkezdődött.

Én inkább arra tippelek, hogy Kern honvéd munkára alkalmas állapotban került szovjet kézre és ezért vitték el Szaratovba. Ott aztán a 238-as tábor többi hadifoglyával együtt munkára fogták, és aztán annak következményeként – baleset, hiányos táplálkozás, kimerültség, fertőzések, akár mindegyik egyszerre? – került a szaratovi 3631-es számú speciális kórházba és végezetül e kórház temetőjébe.



[1] Сергей Простаков: Как военнопленные поднимали советское народное хозяйство

in: https://rusplt.ru/society/voennoplennie-6656.html


Halál

Fegyveres összecsapások, háborúk során nehéz a szerencséről beszélni, szerencsés embert találni, különösen a katonák között. Talán csak kétféle ilyen „szerencsés ember” létezik: az egyik az, aki szinte karcolás nélkül vagy igen csekély sérüléssel megússza a háborút és végül hazatérhet a szeretteihez, vagy a másik - hangozzék bármely profánul -, aki olyan harci sebesülést kap, ami azonnal a halálát okozza.

Az összes többi nem szerencsés: az sem, aki bár hazakerül, de olyan mentális vagy testi sérüléssel, csonkítottan, ami aztán a hátralévő életében folyamatos kínszenvedést okoz, és az sem, aki sebesülését követően még ideig-óráig, netán hosszabb ideig is szenved valamely harctéri vagy lágerkórházban, míg végül kínok között pusztul el.

S hát nem szerencsés az sem, aki az ellenség fogságába esik, még ha addig egyetlen karcolás nélkül is megúszta a háborút.

A hadifogság túlélése a 2. világháborúban és azt követően a magyar katonaszemélyek számára komoly kihívást jelentett. Különösen igaz ez a keleti hadszíntéren fogságba esettekre, mivel a Szovjetunió a hihetetlen mérvű háborús emberveszteségét – értsd: kiesett munkaerőt – a hadifoglyok munkára fogásával oldotta meg. A háború éveiben és annak végével a szovjet Belügyi Népbiztosság hadifoglyok számára létesített táboraiba a német, magyar, japán, olasz, román és finn hadseregek több mint 4,1 millió katonája került. Őket a Szovjetunió teljes területét tekintve 267 hadifogolytáborba, azok 2376 táborrészlegébe, 200 önálló munkazászlóaljba, illetve a beteg rabok számára létesített 162 speciális kórházba szervezték[1].

A kilátástalanság, az embertelen életkörülmények, a betegségek és a nehéz robot következtében nagyszámú magyar katonaszemély élete a hadifogolytáborokban vagy a lágerkórházakban ért véget. A legjellemzőbb okok közé a harctéri sebesüléseket, munkavégzés közben bekövetkezett baleseteket soroljuk. A helyenként még egészséges embereket is próbára tevő klímából fakadó okok mellé kell sorolni a rossz életkörülményeket is. A napi 10-12 órás nehéz munka mellett a gyatra élelmezés gyorsan felemésztette a foglyok erejét. A minőségileg és mennyiségileg is hiányos tápanyagbevitel hamarosan oda vezet, hogy a szervezet elkezdi felélni tartalékait, a zsírok lebontása után már az izomszövetek jönnek, a keletkező toxinok kezdik mérgezni a szervezetet. A lázas, fulladozó beteg veséi, mája kezdenek leállni, a szív egyre nehezebben végzi a munkáját, agya az oxigén hiányától szenved. A végső stádiumban a fogoly már nincs is öntudatánál, delirál, míg végül kiszenved.

Az öngyilkosság is szignifikáns ok. A fogságba esés körülményei, az otthon, a hozzátartozók távolsága és kilátástalanság érzete, a rabság egyéb körülményei miatt amúgy is rossz mentális állapotban lévő foglyokban oda vezetnek, hogy önkezével vet véget életének.

Egyéb, bármilyen okból vagy módon bekövetkező szerencsétlenségeknek is jó néhány fogoly halála szárad a „lelkén”.

Több tízezer magyar élete ért így véget.

Sic volvere Parcas

 

© Ilyés János nyugállományú mérnök alezredes 2020-21.

Borítókép